Workcamp Volksbund International
Idén nyáron, 2017. július 28. és augusztus 11. között kaptunk lehetőséget arra, hogy részt vegyük a németországi Volksbund és a magyarországi Young Citizens Danube Network (YCDN) együttműködésében szervezett egyik nemzetközi, ifjúsági táborban, ami az észak- németországi településen, Schleswigben került megrendezésre. A pályázat hírét Megyesiné Vikor Aranka tanárnő juttatta el hozzánk, de a részletes tájékoztatást Hajagos Kiss Margit pályaválasztási szaktanácsadótól, a Bács_Kiskun Megyei Pedagógia Szolgálat munkatársától kaptuk, akit a Volksbund-YCDN táborok magyarországi szervezői és képviselői, Blahó Viktóra és Gintner Borbála tájékoztattak erről a lehetőségről.
A tábor díja nagy részben támogatott volt, ez tartalmazta a szállást, a teljes ellátást, a programok belépőit illetve egy bérelt buszt a résztvevők számára. Az oda- és hazajutást mindenki saját maga szervezte és finanszírozta, azonban Hamburgban a reptérre érkezőket külön busszal vitték el a szállásig. Ezen kívül még költőpénzről kellett gondoskodnunk.
A két hét alatt rengeteg várost és helyszínt fedeztünk fel. Jártunk Hamburgban, betekintést nyertünk az ősi viking faluba, Haithabuba, bejártuk Eckernförde központját, felültünk a sieksdorfi Hansa Park óriási hullámvasútjaira, természetesen megismertük Schleswiget is és sok csodálatos helyet láttunk. A nap végét nemzetközi estékkel zártuk. Ekkor minden országból érkező táborozó sajátos módon mutatta be szülőföldjét. Így ismerhettünk meg 8 országot más szemszögből, melyek: Törökország, Olaszország, Németország, Moldova, Fehéroroszország, Szerbia, Ukrajna és Lengyelország.
A tábor jelmondata a következőképpen hangzik: “Schleswig meets Europe” ami magyarul annyit jelent: “ Schleswig találkozik Európával”. Ez is tükrözi, hogy sok különböző nemzet találkozott, sok más látásmódot ismertünk meg.
Az efféle táborok hagyománya, hogy a támogatásért cserébe mi is segítünk. Mivel az első ilyen tábort egy néhai katona szervezte, így a segítség a résztvevőket illetően mindig a helyi, katonai temető felújítása. Ám ezalatt sem megerőltető fizikai munkát kell érteni. A 14 napból mindössze 5 délelőttöt töltöttünk el a sírok lemosásával, a sírfeliratok újraírásával és a bokrok, növényzet helyreállításával. A felújítást pedig egy ünnepélyes záróceremónia keretén belül fejeztük be, melyet Schleswig település polgármestere is nagy örömmel fogadott. Ezek mellett részt vettünk egy interaktív történelem órán, ami Schleswig második világháborús történelméről szólt.
A tábor programjának legnagyobb meglepetése számunkra az volt, hogy minden angol nyelven zajlott, amiről korábban bennünket nem tájékoztattak. De azért olykor-olykor német nyelven is tudtunk kommunikálni.
Véleményünk szerint nagyon szuper táborban vettünk részt, csodálatos helyeken jártunk, sok új barátot szereztünk és jól szórakoztunk.