Mindent bele!

Bolyais sikerek a Lotz-verseny országos döntőjén

Schnell Ildikó 2018. április 11. 08:53
Szabó Gábor

A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium idén 11. alkalommal rendezte meg a Lotz János tiszteletére rendezett szövegértési és helyesírási versenyt, aminek első fordulóján több mint 4 ezer diák indult, de az országos döntőre csak a legjobb 24 jutott be.
Iskolánkat három diák képviselte: Kozma Krisztina a 9. D osztályból, aki tavaly a 9.-es évfolyamon országos első helyezést szerzett, valamint Bukovszki Bettina és Jádi Dominik a 9. C osztályból.

Interjú Gereben Líviával

Schnell Ildikó 2016. május 11. 13:45
Kecskeméti Réka

A következő interjút Gereben Líviával készítettem el. A kérdések ugyanazok, csak a válaszok változtak...

Mesélj kicsit magadról!
8 éves koromban kezdtem el kosárlabdázni. A szüleim kosárlabda edzők és mindketten ezt a sportot űzték fiatal korukban. Anyukám edzésein ültem óvodás korom óta és megszerettem ezt a sportágat én is.

A kosárlabda mellett sportolsz még mást is?
A sok edzés és mérkőzés mellett nincs időm mást sportolni és ezért ez a hobbim is. 

Nemzetközi Német Nyelvi Olimpia, Budapest (Internationale Deutscholympiade (IDO) 2016

Kovács Ronald és Nagy Patrik
A bronzérmes csapat
Schnell Ildikó 2016. május 9. 21:41
Kovács Ronald, Nagy Patrik

Április 21.-én Budapesten, a Goethe Intézetben részt vettünk a Nemzetközi Német Nyelvi Olimpia magyarországi elődöntőjén, ami azt jelentette, hogy a budapesti fordulót megnyerő páros két hetet tölthet a júniusban Berlinben megrendezésre kerülő nemzetközi döntőn, továbbá volt egy különdíj is, ami kéthetes frankfurti tartózkodást jelentett a második helyezett számára. A budapesti versenyre 30 párost hívtak meg, köztük az ország legnevesebb középiskoláiból is érkeztek csapatok.

Legújabb bolyais sikerek

Schnell Ildikó 2016. május 3. 15:14
Szerkesztő

Lőz Dávid 11.D osztályos tanuló II. helyezést szerzett a Hlavay József országos környezettudományi és műszaki diákkonferencián. Felkészítő tanára: Sikó Dezső

Szénási Attila és Mamuzsics Gergő 10.C osztályos tanulók II. illetve III. helyen végzett a Jedlik Ányos országos fizikaverseny döntőjében. Felkészítő tanáruk: Vincze Zoltán

Mezeifutó diákolimpia országos döntő - 2016. április 5. Gödöllő

Palkovics István - díjátadás
Palkovics István
Schnell Ildikó 2016. április 19. 21:47
Nyilas Beáta

2016. április 5-én Gödöllőn került megrendezésre a Mezei Futás Diákolimpia Országos Döntője. A Pest Megyei Diáksport Szövetség immár 19. alkalommal fogadta a Gödöllői Repülőtéren az ország legjobb diák futóit, ahol öt korcsoportban közel 2500 iskolás mérhette össze tudását.

 

Interjú Leiner Péterrel

Leiner Péter
Schnell Ildikó 2016. április 18. 11:59
Kecskeméti Réka

Leiner Péter 10. A osztályos tanuló 2016. márciusában a Sportiskolák Országos Szövetségének díjátadó gáláján vehette át a 2015-ös év legjobb sportiskolás röplabdázójának járó díjat kiváló sportteljesítményéért. Vele beszélgettem sportról, terveiről…
Mesélj kicsit magadról!

A síelés szerelmese

Webmester 2015. november 15. 16:11
Deli Pál Dömötör

,,Semmi sem aczélosítja jobban az izmokat, semmi sem teszi hajlékonyabbá, ruganyosabbá a testet, semmi sem képesíthet nagyobb ügyességre, körültekintésre, semmi sem szilárdíthatja inkább akaratunkat és semmi sem teheti frissebbé lelkületünket a lábszánkózásnál(síelésnél)”

Így nyilatkozott Fridtjof Nansen, a síelés ősatyja az 1890-ben megjelent ,,Sítalpakon Grönlandon át” című könyvében. S megteremté a világ egyik legjobb sportját.