Bál előtt, közben és után – a gólyák
9.B
A gólyabálra való felkészülés sok energiát vett igénybe. Az alapötlet hamar megvolt, csak a megvalósításon kellett sokat törni a fejünket.
Már a tervezés kezdetén tudtuk, hogy humoros előadást szeretnénk, mert az közelebb áll az osztályhoz.
Mivel mi tanácstalanok voltunk, abban, hogy konkrétan mi legyen a téma, ezért egy tapasztaltabb emberhez fordultunk: az osztályfőnökünkhöz. A tanár úr hozta fel, hogy az egész történet egy tanulás közben elalvó diák álomvilágában játszódjon.
Miután ebbe mindenki beleegyezett, csak úgy röpködtek a jobbnál jobb ötletek. A próbák viccesen, hangulatosan teltek, és egyre inkább összeállt a műsor.
Az előadás végén a tanár úrnak is meglepetés volt a fehér póló, amin a feliratot mindenki a pulóver alá rejtette: team Papszi. Nagyon meglepődött, de büszke volt ránk, hogy ezt meg tudtuk szervezni nélküle.
Sajnos nem mindenki tudott maradni az avatás után, de akik ott maradtak nagyon jól érezték magukat. Összességében nagyon élveztük az estét.
9.C
Mikor már belerázódtunk a kelletlen ismeretlen világába; mikor már közelgett a bemutatkozóest e világ polgárainak (meg egyebek) min sem lehet jobb rágódni hetekig, mint a 9/C Bolyais minőségű Bolyais színvonalú előadásán. Ötlet jött, próbák mentek; a tökéletességre sem kellett 3 próbánál többet várni; mikor a Napocska felvillant, és a tétlenségre képes pillangók is megtalálták elveszett soraikat, a vérbeli profi lapulevelekben pedig fel sem tűnt az izgalom. E nap eleje is olyan fényes volt, mint a vége, a közönség imádta az első osztályú – szintű és minőségű – produkciót, az étel és ital minősége – kisgólyaként megkérdőjelezhetetlenül – (nem) jó volt. Minden elismerést megkapnak az Összetevők, hogy így összefutottak. Ez után az esemény után néhányunk gyorsabban távozott, mint ahogy megérkezett, de a partimadarak tudták hogy kell zárni a napot, amikor már semmi sem lehet rosszabb. Csak a LAPU.:)
9. NY-KNY
A mi gólyabáli műsorötletünk a többiekéhez képest hamar megszületett. Bár több variáció is felmerült az elején, végül a tehetségkutató ötletére mondtuk azt, hogy: "Igen, ez jó lesz, ezt meg tudjuk csinálni!", és nem mellesleg jól választottunk.
Csernák Dorina, Nádasdi Niki és Skultéti Balázs; ők, mint rendezők és mint technikai zsenik rengeteg energiát és munkát fektettek a műsorba, a többiekkel együtt, és nem mellesleg osztályfőnökünk tapasztalt és céltudatos segítsége is hozzájárult sikerünkhöz. Nélkülük nem arattunk volna ekkora sikert. A próbákon sok olyan spontán ötlet született, amelyek annyira odaillőek voltak, hogy végül véglegesítettük őket. A műsor 9 kisebb jelenetből állt, így először mindenki a saját kisebb részét gyakorolta be, és úgy állt össze eggyé az egész produkció. A hangulata a próbáknak mindig nagyon vidám és vicces volt, bár az utolsó héten már a könyökünkön jött ki minden. A főpróbánk sikerült a legrosszabbul a próbák közül, de szerencsére a gólyabálon már minden szuperül ment mindenkinek. Számunkra nagy élmény volt ezt véghez vinni, és az még nagyobb lett, hogy a végén sikerélménnyel telítődve öltözhettünk át a következő napirendi ponthoz. A We are the world pedig elkísér minket még vagy 5 évig...