Egy középiskolai tanév Svájcban

Egy teljes tanévet külföldön tanulni? Szerintem a legtöbbünk fejében már megfordult ez a gondolat. Én azon szerencsések közé tartozom, akik kipróbálhatták, hogy milyen is ez a valóságban.
Az elmúlt tanévben Svájcban, azon belül is egy Luzernhez közeli faluban, Stansban jártam gimnáziumba. A gimnázium egy hatosztályos középiskola volt, egyedüli gimnáziumként az egész kantonban (megyében). Egy biológia és kémia tagozatos osztályba jártam, ahol összesen 13-an voltunk, és az osztályban rajtam kívül még egy másik cserediáklány is volt, aki Chiléből jött. Az osztály nagyon befogadó és segítőkész volt, és nagy érdeklődést mutatott a magyar nyelv iránt. Talán a legérdeklődőbb mindenki közül a matektanárom volt, akivel minden órán számoltunk magyarul, és az év végére az egész osztály el tudott számolni 35-ig. A tanárok nagyon türelmesek voltak, és mindig érdeklődtek a hogylétünk felől, habár az elején nem mindig sikerült őket megértenünk. Még szerencse, hogy a tanórákon mindig irodalmi németet beszéltek, nem pedig dialektust, de még így is nagyon kellett koncentrálnom, mivel kb. 200 óra német nyelvtanulás után vágtam bele ebbe a kalandba.
Minden nap délután 4 óráig volt tanítás, de cserébe délben minimum 1 órás ebédszünetünk volt, amikor haza tudtunk menni ebédelni. Persze volt párszor olyan, hogy az iskolában ebédeltem, ahol rengeteg krumplit és tésztát szolgáltak fel, levest pedig soha.
Az iskola előszeretettel szervezett sportnapokat, amiken kötelező volt a részvétel. Ilyen volt például egy egész napos túrázás ősszel, télen pedig síelés a hegyekben. Ezeknek a hegyi programoknak köszönhetően tapasztaltam meg azt, hogy a legjobb svájci fogásokat a hegyi hüttékben lehet enni. Kifejezetten svájci specialitásnak számít az Älplermagronen almaszósszal, a fehér sült kolbász dinsztelt hagymával és mustárral és persze a sajtfondü. Ezeket a fogásokat a kicsi falusi vendéglőktől az elegáns éttermekig mindenhol lehet kapni.
Svájcban kevés a „született svájci”, mivel nagyon sokan a jobb életlehetőségek miatt költöztek ide, évekkel ezelőtt. Ez a sokszínűség nagyon meglátszik az emberek személyiségén is. Nagyon egyszerűen meg lehet különböztetni azokat, akik valamilyen más nemzetiségű felmenőkkel rendelkeznek, azoktól, akiknek már a szépszülei is Svájcban éltek. Összességében a svájciak nagyon rendesek, de sajnos egyben nagyon zárkózottak és maguknak valók is, nemcsak az idegen nemzetiségűekkel, hanem még egymás között is nehezen és lassan nyílnak meg.
Ha visszatekintek az elmúlt egy évemre szinte csak pozitív emlékképek lebegnek a szemem előtt. Hihetetlen élményt nyújtott, hogy láttam miképpen élnek egy idegen országban, hogyan tanulnak, hogyan viszonyulnak a kulturális értékeikhez és ezáltal egymáshoz is. A táj tekintetében óriási változás volt a számomra az Alföldről a hatalmas 2-3 ezer méter magas hegyek közé csöppenni, amelyek tetején még májusban is látni lehet havat. Ha az ottani tájat és Svájc természeti adottságait egyetlen szóval kéne jellemeznem, akkor az a lenyűgöző lenne.
Azoknak, akik gondolkoznak az egy évig külföldön történő tanulásban, csak ajánlani tudom Svájcot. Rengeteget fejlődtem ezalatt az idő alatt, és nem csak a nyelv elsajátítására gondolok. Megtanultam önállóbb és pozitívabb lenni másokkal szemben. Megtanultam azt is, hogy nem szabad föladni a dolgokat az első nehézségek után, hanem folytatni kell és küzdeni, mert csak a megtett út után fogjuk igazán értékelni a dolgokat. Természetesen voltak nehézségeim és mélypontjaim, de végső soron csak tapasztaltabb és gazdagabb lettem ezzel az egy évvel, amit hatalmas hiba lett volna kihagynom.

Bálint Dóra
11. d