Interjú a Brillantin főszereplőivel II.

Október 15-én valamennyi bolyais diáktársaimmal, illetve a tanárokkal közösen megnéztem a negyedik iskolai musicalünket, a Brillantint. A mostani alkalommal Répási Angéla és Závori Erika tanárnők egy Grease-feldolgozást álmodtak meg. A következő sorokban a két főszereplőt, Márton Milánt és Alvarez Insua Veronikát kérdezem élményeikről, tapasztalataikról, valamint a felkészülés folyamatáról.

Amikor körülbelül 1 éve meghirdetésre került a drámaszakkör és tagok lettetek, gondoltátok volna, hogy főszereplők lesztek a darabban?

Milán: Természetesen én is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha én lehetnék az egyik főszereplője a musicalnek, de ez akkor még nagyon távolinak tűnt.

Veron: Én őszintén szólva számítottam rá, hogy valami komolyabb szerepet kapok, mivel Répási tanárnő még a próbák elején tett erre egy burkolt célzást. Ezúton is szeretném megköszönni a tanárnőnek a lehetőséget és a bizalmat, hogy eljátszhattam ezt a szerepet.

Hogyan ment végbe a szereposztás? Rögtön ti lettetek főszereplőnek választva?

Milán: Volt egy körülbelül 3 hónapos "ismerkedési" folyamat. Ezalatt Répási Angéla és Závori Erika tanárnő felmérték a csapattagok tehetségét és elszántságát, végső soron pedig a diákok jelleme alapján osztották ki az egyes szerepeket. Én már kipróbáltam magam az előző musicalben is, viszont azt sajnos félbe kellett hagynom, így nagy volt a nyomás, mikor rám osztották Danny Zuko szerepét.

Vero: Mikor tavaly ilyenkor elkezdtük a munkát a csapattal (aminek az összetétele némileg változott), akkor először a Radio Ga Gát vittük színre a Gyermekek a Gyermekekért gálán. Így a tanárok is láthatták, hogy ki, hogyan tud dolgozni, kik az ügyesebb énekesek vagy a jobb táncosok. Ezután az ikrek (Halász Alexandra, Halász Henrietta) meg Eszti (Glaj Eszter) csináltak egy koreográfiát a Grease számaiból összerakott egyvelegre, és ezt adtuk elő a tavalyi iskolai karácsonyi műsoron. Ezt követően osztották ki a szerepeinket. Néhány apróbb szerep azóta változott, mivel voltak, akik kiléptek a csapatból, de a főbb szerepek a régiek maradtak.

Hogyan tudtátok a sulit és a szabadidőt összeegyeztetni a rengeteg próbával? Milyen rendszerességgel zajlottak ezek?

Milán: Bár voltak kisebb problémák a próbák mennyiségével, de mindez megérte, hiszen fantasztikus élményben volt részünk az előadások során.

Vero: Én úgy gondolom, hogyha az ember szeretne valamire időt fordítani, akkor lesz rá ideje. Én személy szerint ezeket a próbákat nagyon élveztem, és egyáltalán nem sajnáltam rá az időt, de szerintem a többség ezzel így van. A próbák tavaly hetente egyszer voltak felolvasó jelleggel. A belelendülés úgy igazán a Grease-táborban történt július közepén. Megtanultuk a koreográfiák nagy részét, ami hihetetlen nagy munka volt Szandi (Halász Alexandra) részéről. Valószínűleg órákat töltött azzal, hogy a videókból összeállítsa a végleges koreográfiát, amit aztán betanított nekünk. A többség szerintem még soha nem táncolt koreográfia szerint, szóval nagy türelem kellett Szandi részéről. (Nevet.) Az idei évtől kezdve pedig heti kettő, szinte egész napos próbánk volt, péntekenként és szombatonként.

Melyik volt számodra a legnehezebb része a felkészülési folyamatnak? Miért?

Milán: Szerintem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy a szeptember komoly megpróbáltatás volt mindannyiunk számára, ugyanis minden szerdán és hétvégén próbáltunk. Ez viszonylag megterhelő volt, és ekkor "még nem is láttuk az alagút végét". Ezen nagyon sokat segített a hónap végi "főpróbánk" Tabdin, ahol először állt igazán össze a musical.

Vero: Amikor visszajöttünk nyári szünetről, vissza kellett rázódnunk nemcsak az iskolába, hanem a próbák folyamatába is egy hosszú kihagyás után. Ez egyértelműen egy mélypont volt, de pár próbával később már mindenki visszalendült és fellelkesült. Az egész igazán Tabdin állt össze, ahol azt is kitapasztaltuk, hogy mi a jó és min kell változtatni.

Az éneklős vagy a táncos részét mondanátok nehezebbnek?

Milán: Az énekléssel kapcsolatban eddig is voltak tapasztalataim a kórusnak köszönhetően, viszont ez egy teljesen más formája az éneklésnek, így kihívást jelentett a számomra. A táncos rész pedig egy külön élmény volt. Nemcsak azért, mert egy nagyon tehetséges, fiatal lány, Halász Alexandra volt az, aki mindig lelkesen tanította az új koreográfiákat, hanem azért is, mert a tánc a legfáradtabb pillanatokban is energiával tudta feltölteni az embert.

Vero: Egyértelműen az éneklés a nehezebb. Amikor nagy csapatban táncolunk és valamit elrontunk, az nem annyira szembetűnő. Az éneklésnél szólóznom kellett, ami azt jelenti, hogyha valamit elrontok, akkor mindenki hallja.

Mindenkitől azt hallom, mennyire szuper közösség alakult ki köztetek, és ez nyilvánvalóan látszik is rajtatok. Szerintetek ez minek volt köszönhető?

Milán: Elsősorban Répási Angéla és Závori Erika tanárnő hatalmas lelkesedésének, valamint a sok közös programnak, mint például a nyár közepén tartott háromnapos tábornak, ahol a rengeteg munka mellett, nagyon jó alkalom volt a csapat összekovácsolására.

Vero: Igen, egy nagyon jó csapat alakult ki. Minden percet élvezek, amit velük tölthetek. Nagyon érezhető volt a próbákon is, hogy mennyire felszabadultak vagyunk, hogy mennyire jól érezzük magunkat egymás társaságában. Mindenki a szenvedélyeként élte meg ezt az egészet, nem pedig egy teherként. Ehhez nagyban hozzájárult a két tanárnő, akik olyan közösségformáló programokat szerveztek nekünk, amelyek által mi is jobban megismerkedtünk egymással. Ennek köszönhetően egy igazán támogató jellegű közösség alakult ki. Nem szóltuk le a másikat, hogyha valami nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük, hanem segítettük egymást. Amikor az énekléssel meggyűlt a bajom, és már kezdtem kétségbe esni, hogyan is fog sikerülni, akkor ott álltak mellettem, és öntötték belém a lelket.

A próbákról mi a legemlékezetesebb emléketek, élményetek?

Milán: Nehéz kiválasztani egyet a sok közül. Talán az utolsó próbák egyikén az a pillanat, amikor láttam mindenki arcán az őszinte boldogságot és elhivatottságot. Ekkor hittem el, hogy igen, mi ezt meg tudjuk csinálni, és fergeteges hangulatot teremtünk majd a színpadon!

Vero: A 3 napos tábor alatt rengeteget hülyéskedtünk. Medencés partyt rendeztünk, salsa-estet csináltunk, különféle csapatépítő játékok is voltak. Ott kovácsolódott igazán össze a csapat.

Amikor a fellépésre került a sor mennyire izgultatok, illetve volt-e már korábban hasonló fellépésetek?

Milán: Az első komolyabb megmérettetés a Fringe Fesztivál volt itt Kecskeméten. Ott a musical egy kis darabkáját mutattuk csak meg a közönségnek, épp ezért az teljesen más volt. Októberben több, mint 500 ember figyelt minket, és volt is bennem félelem addig, míg el nem indult a zene. Attól a pillanattól már nem számított az, hogy hány ember néz, mert ott voltunk egymásnak, és csak ez számított.

Vero: Ez egy olyan dolog, amibe egy idő után belejön az ember. Persze először mindenki fél, de utána felszabadultan állunk ki a színpadra. A prózai részeknél szinte már semennyire sem izgultam, csak az egészséges drukk volt bennem, ami minden színpadra lépéskor jelentkezik. Viszont a szólóéneklésnél még mindig nagyon izgulok. Ami a korábbi fellépéseket illeti: én óvodás korom óta mindig is szerettem a középpontban lenni és előadni magamat. Az éneklés és a tánc pedig folyamatosan az életem része volt, és már többször felléptem vagy énekkel, vagy tánccal.

Számítottatok rá, hogy ekkora sikert arat a műsorotok?

Milán: Nekem elsősorban csak az számított, hogy mindenki jól érezze magát, aki eljön és megnézi az előadásunkat. Amikor kiderült, hogy a jegyek nagyon gyorsan elkeltek és mindkét előadás teltházas lesz, az nagyon jó érzés volt. Amikor mindenki egyszerre nevetett fel egy-egy frappáns mondaton a közönség soraiban, az is felemelő pillanat volt.

Vero: Őszintén szólva számítottam arra, hogy ekkora sikere lesz, mert igaz hogy a nyári szünet után nem álltunk túl jól, viszont a Tabdin való fellépés után már összeállt az egész. A Grease nem véletlenül egy kultuszfilm, mindenki ismeri a történetet és a dalokat. Nagyon sok munkánk volt benne: tanároknak és diákoknak egyaránt. Szerintem nagyon jó párbeszédek születtek, amik még viccesebbé teszik a darabot. Nagyon jó az üzenet, ami NEM az, hogy változz meg egy kedvéért, HANEM az, hogy bármi történik is veled, a barátaid mindig ott lesznek melletted. A Bolyait is nagyon jól bele tudtuk illeszteni a történetbe, úgyhogy minden adott volt egy sikeres darabhoz.

Felmerült bennetek annak a lehetősége, hogy színészi vagy valami hasonló pályára léptek?

Milán: Ezt már sokan megkérdezték tőlem, és a válasz az, hogy igen. Nagyon szeretném valamilyen formában magammal vinni a színjátszást és az éneklést. Mind énekes, mind színész szívesen lennék, de az még a jövő zenéje, hogy mi valósul meg ezek közül. Az biztos, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem ezalatt az egy év alatt, és nagyon szépen köszönöm a lehetőséget és a rengeteg bizalmat, amit Závori Erikától és Répási Angélától kaptam!

Vero: Kislánykoromban nagyon sokáig színésznő szerettem volna lenni, csak erről később lebeszéltek, de most újra felmerült bennem ez a gondolat, mert nagyon élveztem a készülési folyamatot és a színpadi szereplést is.

Az interjút Balla Anita 10. d osztályos tanuló készítette.