Az autóversenyzős filmek új mérföldköve
A Ford v Ferrari az a film, amelynek az első előzetese után úgy éreztem, hogy olyan szintű alkotást fogunk kapni, mint amilyen a Rush volt 2013-ban. A kérdés csak az, hogy valóban sikerült-e megugrani a Hajsza a győzelemért által felállított mércét?
Ez a mozi végig feszes tempót tartott, és folyamatosan le tudta kötni a néző figyelmét. Egyszer sem éreztem azt, hogy unom magam, vagy hogy feleslegesnek gondolnám az adott jelenetet.
A filmet az a James Mangold jegyzi, akinek a Logant is köszönhetjük. Már ebben az alkotásában is megmutatta, hogy mennyire ért a férfiaknak szóló filmek készítéséhez. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ezt a filmet azoknak készítették, akik „benzinvérűek” és a versenyzés megszállottjai, de úgy gondolom, hogy azok is elégedetten távozhatnak a moziteremből, akiknek nem szenvedélyük az autósport. Az alapos munka több helyen is megmutatkozik, hiszen nemcsak az autók motorhangja, de még a gumik csikorgása is a legéletszerűbbre lett kivitelezve.
A színészek szereposztása is jól el lett találva. Matt Damon mint Carroll Shelby és Tracy Lett, aki a Ford mogorva vezérigazgatóját kelti életre, egyszerűen nagyszerű! Persze nem lehet kihagyni a nagy átalakuló művészt, Christian Bale-t sem, aki erre a szerepre is 39 kg-t fogyott. Épp ezért is érintett szomorúan a hír, hogy nem vállal több átalakulást. Bár a karakterek közti kapcsolatok is kidolgozottak, de nem eléggé. Szívesen láttam volna több közös jelenetet Ken Miles (Christian Bale) és fia között, mivel úgy éreztem lenne benne még kettejük kapcsolatában potenciál.
Ha hibát kellene keresnem Az aszfalt királyaiban (igen, a magyar fordítók megint kitettek magukért…), akkor az a befejezés lenne. Nagyon elkapkodottnak gondolom. Szerintem nem lett volna gond abból, ha kicsit több időt szánnak rá.
Összességében úgy gondolom, hogy ez egy olyan alkotás, amit mindenkinek látnia kell, aki kicsit is érdeklődéssel van a sportautók iránt. Ha csak 5-6 évente kapunk olyan kaliberű filmeket, mint a Rush vagy a Ford v Ferrari, akkor érdemes azt kivárni és megbecsülni. A felvezetőben feltett kérdésemre pedig a válasz egyértelműen igen! A Ford v Ferrari nemcsak hozza a Rush színvonalát, hanem véleményem szerint le is körözi azt.
Tóth Attila, 11.C