Tőrbe ejtve, avagy egy problémás öröklés esete

bolygato 2020. január 25. 12:37
Tóth Attila

Az elmúlt évtizedben nem igazán volt olyan film vagy sorozat, amely a „whodunit” (ki tette) stílusban maradandót nyújtott volna. Hirtelen nekem is csak két olyan alkotás jut eszembe, amely megugrotta a mércét. Az egyik a Gyilkosság az Orient-expresszen 2017-es rebootja, a másik a Sherlock című, 4 évadot megélt BBC-s sorozat, amely sikeresen helyezte át a viktoriánus kori nyomozót jelenkorunk Londonjába. Szóval a krimi műfaja eléggé elszegényedett manapság, de pont a Tőrbe ejtve az a film, amely bebizonyította, hogy igenis lehet maradandó krimit készíteni, és igény is van rá, hisz teltházas vetítésen voltam én is.
Az eredetileg 2019 novemberében bemutatott (Magyarországon idén januárra „átcsúszott”) Tőrbe ejtve (Knives out) című filmet az a Rian Johnson írta és rendezte, akinek a neve hallatán a legtöbb SW-rajongó a száját húzza, mivel Az utolsó Jedikben tett pár igen furcsa és megkérdőjelezhető újítást.
Ha a Disney pénznyelőjének nem is, de a Knives outnak nagyon is jól áll az a merészség, amit a direktor meg mert lépni. A film történetéről nem igazán lehet úgy mesélni, hogy azzal ne „spoilerezzek” bármit is, de annyit mindenféleképpen megemlítek, hogy a mű tele van kisebb-nagyobb csavarokkal, amelyekre sokszor tényleg nem is számít az ember. A film nem akarja felülmúlni Agatha Christie műveit és nem is másolja le azokat, sőt, inkább tisztelet az írónő hagyatéka előtt.
Valljuk be, elég hívogató az, hogy a filmben szó szerint egy tucatnyi híres vagy más filmekből már ismert színész szerepel! Ott van például a legtöbbeknek csak James Bondként ismert Daniel Craig, aki egy Poirothoz hasonló magándetektívet, pontosabban Benoit Blancot alakítja, és mindezt olyan odaadással teszi , hogy azért még Oscar-jelölést is kapott . Érdekesség hogy eredeti nyelven – mivel Daniel Craig angol – egy kis rájátszással beszéli az amerikai angolt, ezzel is Poirot-ra emlékeztetve, viszont ez sajnos a magyar szinkronban nem jön át. Akit még muszáj megemlítenem, az Chris Evans (Marvel-fanoknak csak Amerika Kapitány), aki zseniálisan alakítja a család fekete bárányát. Persze mellettük a többi színész és a hozzá megírt karakterek is csodálatosak voltak.
Viszont mint minden olyan film, amely ennyi szereplőt mozgat, beleesik abba a hibába, hogy nem tud minden karakterrel eleget foglalkozni, és sajnos ez alól a Tőrbe ejtve sem kivétel. A film első fele sokat időz azzal, hogy bemutasson egyes karaktereket és a köztük lévő kapcsolatokat, emiatt sokan lassúnak és unalmasnak tarthatják ezt a részt, de én mégis szívesen láttam volna még több olyan jelenetet, amelyben csak beszélgetnek, tanácskoznak a családtagok egymással.
Már említettem, hogy műfajilag ez egy krimi, de nem hiába tüntették fel az alkotók vígjáték is, ugyanis rengetegszer nevettek fel a nézők a film poénjain, vicces utalásain. Éppen ezért ezt a művet mindenki bátran fogyaszthatja, nem kell hozzá krimirajongónak lenni, sőt családi mozizásnak is tökéletes választás.
Ui.: Hivatalosan is készül a folytatás, szóval mondanom sem kell, hogy milyen nagy izgalommal várom Benoit Blanc következő nyomozását.