Harcra fel!

Szép kis stúdió volt ez. Letisztult, fehér falak, tökéletes megvilágítás. Érdekesebbnél érdekesebb kellékek a sarokban egy kisebb autó méretével vetekedő tulipános ládában. Volt ott tollas kalap, plüssök, bögrék, evőeszközök, ablakkeret, tükör, szalagok, könyvek, lemezek, minden jóság. Bármi, ami kellhetett Adrinak a portrék személyre szabásához. Már ha nem lett volna elég személyes, hogy az illetőt fotózta. Mindegy, Adri szeretett hozzáadni mindig valami kis pluszt, valami apróságot, ami kicsit fellazíthatja a komor portréhangulatot. Bencének is mindig kitalált valamit. Ők ketten barátok voltak. Akkor ismerkedtek meg, amikor még egyetemre jártak. Adri akkoriban kezdett el portrékat készíteni. Bencét egy haverja egyszer elküldte hozzá, hogy ha más nem neki szerezze meg a számát, ugyanis ő nem mert odamenni a lányhoz. Szóval Bence felkereste a „fura fotós csajt”. Az álla már akkor leesett, amikor belépett a stúdióhelyiségbe. Az egész L alakú volt, és ahogy a folyosón sétált a fotóst keresve, ámulva nézte a falon lógó temérdek élettel teli portrét. Mindegyik vicces volt. Nem azok a komoly, komor képek, amiket gondolt, hogy a fotósok készíteni szoktak. Például amit az igazolványokra tesznek. Na, azok szörnyűek. Viszont, ha ez a lány készítené őket, Bence úgy gondolta, akkor többé senki se utálná a kártyáin szereplő képeket. Egyszerűen lenyűgözték a falon lévő bekeretezett fotók, szóval már alig várta, hogy találkozhasson az alkotójukkal. Beljebb lépett. A lány háttal állt neki, éppen egy másik modellt örökített meg. A kisfiú kezében fakard volt, hátára égszínkék köpeny omlott. A fején még egy papírból készült aranykorona is volt. Arcán meg egy felszabadult, valóban boldog mosoly. Pedig nem mozoghatott sokat, ülve és állva készültek róla a fényképek, már ki tudja mióta. De a kiskrapek látszólag nagyon élvezte. Nagyokat nevetett a lánnyal, meg büszkén fogta a fakardot, mintha valóban egy herceg lenne. A szülők a Bencétől legtávolabb eső sarokban ültek egy padon. Két-három perc múlva el is kezdtek összepakolni, és a család távozott is. Bence közelebb lépett a fotóshoz. Az ujjával megkocogtatta a vállát.
– Bocsi, szia. Azt hallottam, hogy nálad nem muszáj előre bejelentkezni portréfotózásra. Szóval azon gondolkoztam, hogy ha már a haverom elküldött, akkor készülhetne rólam pár vállalható kép. De csak ha ráérsz most, persze – Bence enyhén zavarban volt, mert a lány nem csak tehetséges, kreatív, kedves a gyerekekkel, hanem gyönyörű is volt. A lány persze nem nagyon vett észre semmit, teljesen természetesen invitálta Bencét egy fotózásra. Nagyon lelkesen azt is elkezdte neki mesélni, hogy milyen kiemelkedőbb képeket csinált eddig, meg mondta a srácnak, hogy válasszon magának valamit a ládából. Ugyanis a másik sarokban, ahol nem a pad volt, már akkor is ott volt a tulipános láda, amit Adri a kezdetek óta őrizgetett. Bence egy piros kendőt szemelt ki először. Kiszedte a többi kellék közül, és visszaballagott Adrihoz. A lány elmosolyodott, amikor meglátta, hogy mire esett Bence választása. Egy kisebb dobozt vett elő, amiben fém kitűzők csörögtek. Kinyitotta, és kutatni kezdett benne. Két apróságot nyomott a srác kezébe. Az egyik egy farkas volt, a másik egy B betű.
– Ha ezeket feltesszük a kendőre, az úgy jó? – kérdezte Adri. Bence bólintott, és már el is kezdte felkötni a kendőt a fejére. Amikor végzett vele, Adri odalépett hozzá, és a homloka sarkához feltűzte a kendőre a kitűzőket, aztán a székhez vezette a fiút, amin lefotózta. A végleges sorozatban 20-25 fénykép maradt, de sokkal többet csináltak. Sokat az rontott el, hogy közben Adri beszélt, és Bence belenevetett a képbe. Így kezdődött az ő barátságuk, ami már az elején se volt színtiszta barátság. Bence részéről mindig is kicsit több volt ez, mint csak barátság. Ő szépen lassan beleszeretett Adriba. Ezt a lány azonban nem vette észre, és viszonozni se viszonozta. Az ő oldaláról szimplán barátság volt a srác és közte lévő kapcsolat. Bence minden héten legalább egyszer megfordult Adri stúdiójában, hogy segítsen rendezgetni, meg hogy időt töltsenek együtt. Mindkettőjüket kellőképpen kifárasztotta az egyetem, ezért ezeken a találkákon kívül ritkán találkoztak. De ezek is elég tartalmasak voltak. Sokat beszélgettek, rendezgették a stúdiót, énekelgettek, képeket válogattak. Így ment ez két évig. Közben mindketten befejezték az egyetemet, de ugyanúgy a stúdióban találkozgattak. Az egyik nap Adri azonban bejelentette, hogy eljegyezték egymást párjával, Gáborral. Bence eddig is tudott Gáborról, nem is örült neki, de nem gondolta volna, hogy ennyire komoly a dolog. Azt hitte, még győzhet. De tévedett. Úgy érezte, egy életre elvesztette ezt a csatát. Adri megkérte, hogy legyen a tanúja. Segített neki az esküvő megszervezésében is. 6-7 hónappal később el is jött az ítélet napja. Bence már kora reggel felébredt. Még a rántottájának is szerelmi bánat íze volt. Alig bírt leküzdeni belőle pár falatot. Evés után készülődni kezdett. Aztán amikor már ott járt, hogy fel kellett volna vennie az öltönyt, csak állt. Mozdulatlanul. Csendesen. Fájó szívvel. A kezére nézett. Csuklóján ott díszelgett egy pici vonyító farkas, amit nem sokkal azután varratott magára, hogy megismerte Adrit. A kitűző ihlette, amit a lánytól kapott.
– Harcra fel! – suttogta magának, és felvette a kikészített öltönyt.
Kocsiba ült, és meg se áll a helyszínig. Leparkolt, majd nagy sóhajjal kiszállt. Egyből odajött hozzá az egyik koszorúslány.
– De jó, hogy itt vagy, Adri már keresett.
– Rendben, köszi. – Még egy mosolyt is magára erőltetett. Gyorsan átölelte a lányt, és szaladt is a menyasszonyhoz. Mikor odaért az ajtóhoz, megállt. Nézte az ajtót, mintha nem tudná, hogy hogy működik. A korábbi mosoly már nem volt a helyén. Viszont pótolnia kellett, mert Adri nem láthatta meg, hogy valami nincs rendben vele. Bekopogott. Amikor választ kapott, újra mosolygott már. Megfogta a kilincset, és remegő kézzel benyitott. Ami bent látott, arra nem volt készen. Adri ott állt neki háttal esküvői ruhában, a szemben lévő tükörből vigyorgott rá. A gyönyörű enyhe kifejezés volt rá. Valósággal ragyogott. Bencének összerándult a gyomra. Kicsit talán el is pirult.
– Gyönyörű vagy, Adri. – Egy pillanatra el is felejtette szívfájdalmát, és őszintén rá tudott mosolyogni a nőre. De aztán fejbe verte a felismerés, hogy ez a boldog mosoly Adri arcán nem neki szól, hanem egy másik férfinek. Ahogy ez az egész. Adri döntött. És nem ő kellett neki. Viszont szerette a nőt annyira, hogy eldöntötte, hogy nem fogja elrontani a kedvét az ő keserűségével. Ha rajta múlik, tökéletes napja lesz. Még ha belepusztul is, ki fogja bírni. Legalább a lagzi végéig. Majd vidámságot erőltetett magára, és beszédbe elegyedett a menyasszonnyal. Néhány perc múlva már kezdődött is a ceremónia…