Évnyitó Chilivel fűszerezve
Furcsa módon még be sem fejeződött a suli, de én már vártam szeptember elsejét. Persze nem az új tanév kezdete miatt, azért nem különösemben lelkesedtem, sokkal inkább a Red Hot Chili Peppers koncert miatt.
Május 10-én anya feszülten ült a gép előtt és várta a 9 órát, amikor is elkezdődik a jegyvásárlás.Hosszú küzdelem után sikerült megszereznie 4 jegyet a koncertre.Onnantól már csak várni kellett, hogy elérkezzen szeptember elseje.
Suli után már indultunk is Pestre a fél 7-es kapunyitásra. Fél 7 előtt tíz perccel beálltunk a sornak nem nevezhető tömegbe. Mikor elkezdődött a beengedés, a tömeggel együtt megindulva oldalról gyorsan be is jutottunk, és azonnal megrohamoztuk a póló "boltot".Nem sokkal később magamon tudhattam életem első Chili pólóját.
Öt éve Bécsben már voltunk Chili koncerten, ahol alig bírtuk kivárni, hogy végezzen az előzenekar. Most szerencsére gyorsan elrepult az idő és a következő pillanatban már a Red Hot Chili tagjai álltak a színpadon. A tömeg egetrengető ujjongásban tört ki, miközben elkezdték "bemelegíteni" a hangszereket. Füleltem és vártam, mi lesz az első szám. Aztán belémhasított a felismerés, és a szívem hevesen kezdett kalapálni. Ez a Can't stop lesz.És igen, megszólalt a gitár és a dob a jól ismert ritmust játszva. A tömeg őrjöngött. Hirtelen abbamaradt a zene, majd újra elkezdődött, aztán hirtelen kigyúltak a fények, és ezzel kezdetét vette a koncert.
Játszották a régi klasszikusokat, mint az Under the bridge, By the way, Dani California... és az új albumról (Get away) is, ami élőben sokkal nagyobb hatást váltott ki belőlünk, sokkal energikusabb volt. Azért érezhető volt a tömegen, hogy a klasszikus az igazi, olyankor az egész tömeg énekelt és ugrált megállás nélkül. És a fények.Hihetetlenek voltak. Az a sok kis lámpa, amelyek különböző mintákat formálva mozogtak föl-le, mindig más színt öltve.Káprázatos volt.
Sajnos, mint minden jónak a koncertnek is hamar vége lett a Giv it away című számmal, ami még inkább felpörgette a tömeget.
Ha minden tanév így kezdődne és mindenki elmehetne szeretett bandájának/énekesének koncertjére, mindenki türelmetlenül várná szeptember elsejét.