WebSummit
A WebSummit egy technológiai konferencia, amit 2009 óta minden évben megtartanak. 2016. november elején Lisszabonban került sor a rendezvényre. A helyszínen több mint 50 000 ember volt, ebből körülbelül 30 magyar.
Négyen mentünk ki, én mentem a Bolyaiból, a többi három barátom pedig egy budapesti műszaki szakgimnáziumból. Az esemény szervezői pályázatot írtak ki a részvételre, az érdeklődő diákok pedig négyfős csapatokban tudtak pályázni. A feladat egyszerű volt, egy életrajzot kellett beküldeni. Ez alapján az egész világról 100 diákot választottak ki, akik ingyenesen bejuthattak a rendezvényre. Az életrajzainkat júniusban nyújtottuk be, de csak augusztusban küldték ki a kiválasztott jelentkezők névsorát. Az önéletrajznak egyébként nem voltak speciális kritériumai, de azért egy technológiai konferenciára előnyös, ha inkább technikai szempontok és szakmai tapasztalat alapján írjuk meg azt. Mivel az egész konferencia angol nyelven zajlott, a legfontosabb követelmény valószínűleg az angol nyelv felsőfokú tudása volt.
Az utazás mögött a Mimox Kft. állt, a munkatársak segítettek a szállás lebonyolításában, illetve megmutatták nekünk a belvárost. Minden nap írtunk egy blogot, amit a weboldalukon meg lehet találni.
https://mimox.com/hu/blog/websummit-titan-beszamolo-part-i/
https://mimox.com/hu/blog/websummit-titan-beszamolo-part-ii/
https://mimox.com/hu/blog/websummit-titan-beszamolo-part-iii/
Portugáliában az angol nyelvet is tudtam hasznosítani, mert a helyszín ellenére az egész WebSummit angol nyelven zajlott, s így mindenkivel angolul beszéltem. Szerintem fontos megjegyezni, hogy egyetlen áruházi eladó kivételével minden egyes ember rendelkezett legalább középszintű nyelvtudással. Az eseményen a többség felsőfokú, vagy anyanyelvi szinten beszélte a nyelvet, így szerencsére nem voltak nyelvi határok.
Egyedül egy előadás volt részben portugál nyelven, amit a híres labdarúgójátékos, Ronaldinho tartott. Nála egy szinkrontolmács fordította a beszédet.
A konferencia színhelyén 21 színpadon 600 előadó tartott előadásokat. Számomra a legérdekesebb előadás a Hyperloop One kitalálójának az előadása volt. A Hyperloop One egy alacsony nyomás alatt tartott hatalmas csőben mozgó szupervonat. A koncepció remek, a szállítóeszköz gyors, forradalmi, és a legjobb dolog benne, hogy egy buszjegy áráért lehet használni.
Az előadók között a "Fortune 500", vagyis az 500 legjobban kereső cég vezetőitől kezdve a kis technológiai cégekig számos piaci szereplő volt jelen.
Véleményem szerint sok tapasztalatot és élményt szereztem. Remélem jövőre is részt vehetek ezen a rendezvényen.