Mit sportoljak?

Schnell Ildikó 2016. november 10. 12:57
Gubényi Boglárka

Mindenkiben felmerül a kérdés, hogy sportoljon-e, és ha igen mit, hisz annyi közül választhat! Bennem is megmozdult a gondolat, hogy valamibe bele kéne vágnom, azonban sok éves keresgélés után sem találtam meg a nekem való sportot. Rengeteg olyan ismerősöm van, aki még most is a megfelelő után kutat (többnyire azért, hogy leigazoltathassa azt a bizonyos két tesi órát). Én azonban bátran elmondhatom magamról, hogy megleltem álmaim sportágát.

Fogadóóra

Dátum: 
2016. november 7. (hétfő) 16:00

Egy év Kanadában

Schnell Ildikó 2016. október 27. 10:10
Baltás Dóra

Egy vagyok azon szerencsések közül, akik megkapták a lehetőséget, hogy megismerjenek új embereket, nyelvet, egy teljesen idegen kultúrát, sőt egy másik kontinenst, ugyanis sikeresen jelentkeztem a Rotary cserediák programra. A Rotary egy önkéntes közösségi szolgálat: aki úgy érzi, hogy anyagilag valamint idejével is tudna támogatni rászorulókat, az tagjává válhat ennek a –világon szinte minden országban megtalálható- szervezetnek. Csak egy nagyon kicsi részét teszi ki a cserediák program, ami viszont talán mégis a legismertebb a tevékenységek között.

Latin táncokat táncoltunk és tapast kóstoltunk

A spanyolosok népes csapata
Salsa az aulában
Nézünk, mint a moziban
Schnell Ildikó 2016. október 27. 09:39
Gyebnár Katalin

Aki október második hetében ellátogatott a Bolyai János Gimnáziumba, egy egészen különleges atmoszférába csöppenhetett, ugyanis az iskola spanyol két tanítási nyelvű tagozatos diákjai a spanyol nyelv hetét ünnepelték.

Oldalak