Befolyásol bennünket a média?
A befolyásolásnak több fajtája van, mégis mikor olvasod ennek a cikknek a címét, biztos vagyok benne, hogy először negatívumként gondolsz rá. Ez teljesen érthető, hisz a befolyásolás azt jelenti, hogy valaki vagy valami rávesz, késztet egy döntés meghozására. Viszont az ember igenis szeret a maga ura lenni és azt hinni, hogy ő irányítja az életét. Az előző mondatban a “hinni” szón van a hangsúly, mivel a valóságban rengeteg olyan marketingfogással találkozol, ami befolyásolja a döntéseidet.
A marketing eredetileg egy olyan vállalati tevékenység, amely a vásárlók igényeinek kielégítésére szolgál, de mára ennek inkább az ellentéte igaz. A mai reklámok bebeszélik az olvasónak, nézőnek, hogy neki az adott termék kell. Figyeld meg, hogy az összes hirdetés, amelyben emberek szerepelnek, azt mutatják, hogy boldogok lettek, hogy ettől a terméktől jobb és teljesebb lett az eddigi szürke életük! Ezáltal elhitetik veled, hogy neked szükséged van az adott termékükre. Több amerikai filmben is megemlítik Thomas Jefferson idézetét, hogy minden amerikainak megvan a boldogság kereséséhez való joga. A cégek ezt úgy használják fel, hogy azt mutatják neked, átlagfogyasztónak, hogy a termékük vásárlásával boldog leszel. Az egyik legjobb példa erre a Teleshop-reklám, mely úgy épül fel, hogy két “szakértő” bemutatja a terméket (természetesen mosolyogva), majd mutatnak nekünk pár felhasználót, akiknek teljesen megváltozott az életük, amióta megvásárolták azt.
Persze a médiának csak egy kis részét teszik ki a reklámok és promóciók, ezek mellett jelentős szerepet töltenek be befolyásolási szempontból a TV-s vagy online hírportálok.
Ezekről a helyekről tájékozódhatunk és hasznos információkat tudhatunk meg például a mára igazán nagy “hype-ot kapó” koronavírusról is. Az ilyen híreknél rengeteget számít a cím megfogalmazása, mivel az olvasó ez alapján dönti el, hogy érdekli-e az adott cikk vagy sem. Ezen a ponton fontos megjegyeznem, hogy az internet tele van kattintásvadász, idegen szóval “clickbait-es” tartalmakkal, melyek egy átlagos vagy épp jelentéktelen hírt direkt egy érdeklődést felkeltő címmel hirdetnek meg annak érdekében, hogy az olvasó biztosan rákattintson.
Összességében a média befolyása nem feltétlenül egy negatív jelenség, viszont sajnos vannak, akik az emberi kíváncsiságot kihasználva érik el céljukat, vagy épp manipulálják a fogyasztót az eladások növelésének érdekében.
Tóth Attila, 11.c