Svájci csoda

2018 decemberében eldöntöttem, hogy cserediák szeretnék lenni. Egy kiválasztási hétvégén vettem részt az AFS nevű szervezet szervezésében, akik az utakat is hirdetik. Pár héttel később tájékoztattak, hogy elnyertem a helyet Svájcba. Innentől kezdve nem volt olyan nap, amikor ne jutott volna eszembe: mibe is kezdtem én bele?
Három hónapos programra jelentkeztem, mivel nem akartam egy egész évet halasztani, ugyanakkor a német nyelvtudásomat fejleszteni akartam, és nem utolsó sorban utazni szerettem volna. 2019 tavasza a papírok beszerzésével, visszaküldésével telt. A család, amellyel felvettem a kapcsolatot, rendkívül pozitív benyomást tett rám. Nagy reményekkel vártam augusztus 16-át, hiszen akkor indultam a nagy kalandra. Ahogy egyre közeledett a nap, már azon gondolkodtam, mit fogok mondani először Svájcban, meg merek-e szólalni. A reptéren szépen elbúcsúztam, olyan érzésem volt, mintha csak 2 hétre mennék.
A család a reptéren várt, minden rendben volt, olyan érzés volt, mintha egy új élet kezdődne, melyet csak álmodok. Pénteken érkeztem, és hétfőn már az iskola várt tárt karokkal. Nagyon izgultam, hiszen egy idegen országban betoppantam egy osztályba, akik nem is tudtak rólam, és nem is ismertem őket. Az első nap után rá kellett döbbennem, hogy a svájci nyelv teljesen érthetetlen számomra. Szerencsére a fogadócsaládom Németországból költözött oda, így velük könnyen tudtam kommunikálni. Az iskolába fokozatosan illeszkedtem be, de nagyon gyorsan otthon éreztem magam. Természetesen a jómód nagyon meglátszik az országon, és ez kifejezetten fontos is számukra. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a program alatt nemcsak Svájcban, hanem öt másik országban is jártam. Rengeteg élményem volt, mind az osztállyal, mind családdal, mind a többi cserediákkal kapcsolatban. Arra, hogy mindent bejárjak, mindenkivel időt tölthessek, nagyon kevés volt az idő. Ez volt a legnehezebb: időpontokat egyeztetni és mindenre időt találni. Az utolsó napom az iskolában nehézre sikerült, nagy búcsúbeszédre készültem, de az „érzelmek közbeszóltak”, így abból nem lett semmi. Azóta is tartom a kapcsolatot az ottani osztálytársaimmal, akiknek sokat köszönhetek.
Amikor elérkezett december 1-je, az elutazásom napja, könnyes búcsút vettem, de először még nem Budapestre utaztam, hanem 4 napra Belgiumba. Ott egy programzáró táborban vettem részt, rengeteg másik cserediákkal a világ minden tájáról. Jó volt megosztani tapasztalatainkat, érzéseinket egymással. Ezután érkeztem haza.
A visszaszokás is meglepően nehéz volt, újra megtalálni a mindennapi ritmust, bemenni a „régi-új” iskolába, találkozni a barátokkal. Többen mondták, hogy akcentussal beszélek, ami előfordulhatott, hiszen majdnem 4 hónapig nem nagyon használtam magyar szót. Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva érkeztem vissza, és egy percét sem bántam meg a Svájcban töltött időnek.

Jádi Dominik, 11.C