Bolyais sikerek a Lotz-verseny országos döntőjén
A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium idén 11. alkalommal rendezte meg a Lotz János tiszteletére rendezett szövegértési és helyesírási versenyt, aminek első fordulóján több mint 4 ezer diák indult, de az országos döntőre csak a legjobb 24 jutott be.
Iskolánkat három diák képviselte: Kozma Krisztina a 9. D osztályból, aki tavaly a 9.-es évfolyamon országos első helyezést szerzett, valamint Bukovszki Bettina és Jádi Dominik a 9. C osztályból.
A kis csapat, vagy ha úgy tetszik ötösfogat (a három tanuló, illetve a felkészítő tanárok, Dominek Zsolt és Szabó Gábor) március 23-án délelőtt indult útnak a Tolna megyei Bonyhádra, hogy részt vegyen a megmérettetésen. A bonyhádi gimnázium a Lotz-verseny országos döntőjét egy másfél napos rendezvénysorozat keretei között tartotta meg, amelyen többek között sor került még országos német nyelvi, országos történelmi és országos földrajzi versenyre is, így a lekülönfélébb tantárgyak legkiválóbbjai gyűlhettek össze abban a sportcsarnokban, ahol ünnepélyes keretek között megnyitották a versenyt.
A versenyt követően a diákoknak és kísérőiknek lehetőségük volt bejárni a több mint száz éves múltra visszatekintő iskola épületét, majd az este folyamán egy csocsó-, billiárd-, és pinpongasztalokkal teli teremben ismerhették meg egymást közelebbről a versenyzők. Ezalatt a kísérő tanárokat egy kellemes borkóstolóval lepték meg a szervezők.
Másnap a reggeli elfogyasztása, a Völgységi Múzeum meglátogatása és Lotz János emléktáblájának ünnepélyes feldíszítése után történt az eredményhirdetés, ahol a bolyaisok aratták a babérokat. Jádi Dominik (9. C) országos 9., Kozma Krisztina (9. D) országos 5. helyezést értek el, Bukovszki Bettina (9. C) pedig országos 1. helyezett lett.
Így, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, egy bolyais tanuló lett az országos verseny győztese, ráadásul mindhárom tanulónk benne volt a legjobb tízben!