Két OKTV döntő után

Schnell Ildikó 2018. június 14. 12:09
Kovács Ronald

Ronald két tantárgyból remekelt az idei OKTV-n, földrajzból és német nyelvből. Mindkét eredmény sokat jelenthet a továbbtanulás szempontjából, hiszen aki bejut a legjobb 30 tanuló közé, plusz pontokat kap a felvételi eljárásban.
Ronald így számolt be élményeiről:
Németből a 23. helyezést sikerült elérnem, amivel összességében elégedett vagyok, főleg annak tükrében, hogy a döntőben már igen kevés olyan tanuló vett részt, aki nem kéttannyelvű vagy nemzetiségi képzésben tanulta a német nyelvet. Ez az eredmény nagyon fontos lehet a felsőoktatási felvételinél is, hiszen a top 30-ason belüli helyezés akár 25 pont pluszt is jelenthet a pontszámításnál. Ezen felül, még ha kliséként is hangzik, mondhatom, hogy mindhárom fordulóban jól éreztem magam, hiszen abszolút nem éreztem tehernek, inkább kihívásnak, és a plusz munka mennyisége sem volt eget rengető, még egy átlagosnál kevésbé szorgalmas végzős bolyais diáknak is bőven elviselhető. Ami viszont vitán felül áll, az Szappanos Zoltánné tanárnő érdeme ebben az eredményben, akinek ezúton is szeretném megköszönni a rengeteg segítséget és támogatást.

A földrajz OKTV teljesen más jellegű volt, mint a német. A jelentkezés ötlete is spontán tört elő belőlem, gondoltam, miért ne, hiszen csak „ikszelgetni kell”, a földrajz több területét pedig egyébként is izgalmasnak találtam, szóval jelentkeztem. Komoly reményeket persze nem fűztem az eredményhez, egy tisztes helytállásban bizakodtam. Éppen ezért igencsak meglepett, amikor Harkai Hajnalka tanárnő megkeresett, hozva a hírt, hogy továbbjutottam a második fordulóba. Miután sikerült túllendülnöm az első sokkon, és a tanárnővel utánanéztünk, hogy mire is lenne szükségem a második fordulóban, jött az újabb meglepetés: Egy 10-15 oldalnyi natúr szöveggel rendelkező pályamunkát várnak a bejutott diákoktól. Erre nem teljesen voltam felkészülve, a második forduló írásbeli részének megírásakor még bele se kezdtem a dolgozatba, így az is fejtörést okozott, amikor a címét kellett megadnom az írásbeli szegedi helyszínén. Azonban végül, még ha közvetlenül a határidő lejárta előtt is, de sikerült elkészítenem és leadnom a pályamunkát, ezzel pedig a második forduló véget is ért. Körülbelül egy hónap múlva érkezett meg az eredmény, az országos döntőbe is bejutottam. Ott már „csak” egy szóbeli elbeszélgetésen vettem részt, amely mindössze 60 pontot tett ki az összesen megszerezhető 560-ból, de így is sikerült a második fordulóhoz képest 9 helyet előrelépnem, így a 28. helyezést szereztem meg. Érdekes élmény volt egy ilyen, számomra úgymond „tét nélküli’” versenyen részt venni, hiszen földrajzot már nem tanultam, és a továbbtanulási terveimben sem szerepelt a földrajz érettségi, talán ez is lehetett az oka, hogy szinte végig felszabadultan próbáltam venni az akadályokat. Különleges köszönettel tartozom mindezek miatt is Harkai Hajnalka tanárnőnek.