Erőműtől az emlékerdőig, avagy hol vezet az út a fizikától a történelemig

2018. június 18-19-e között rendhagyó tanulmányi úton vehetünk részt az NTP-17- 0028-s pályázati projekt révén, Sikó Dezső és Laczkó József tanár urak szervezésében. A tevékenység első napján látogatást tehettünk a Paksi Nukleáriserőműben, ahol nemcsak érdekes és hasznos információkat tudhattunk meg, hanem fizikai és kémiai ismereteinket is hasznosíthattuk. Megtekinthettük a 4-es blokk működését, illetve az erőmű üzemeltetésének alapjaiba is betekintést nyerhettünk. Megdöbbentő volt, amikor az idegenvezetőnk közölte velünk, hogy közel 1 év alatt tudná csak teljesen elmagyarázni, mit hogyan kell csinálni. Sok ember potenciális veszélyforrásként tekint az erőműre, pedig valójában teljesen biztonságos. Ha végigsétálsz egy macskaköves úton, akkor máris több sugárzás ér téged, mint az üzemen belül. Az üzemcsarnok 33 m-s magasságának megmászása után egy kicsit kifáradtunk, ám a látvány -úgy vélem- pótolta fáradalmainkat. A 4-es blokk megtekintése után az erőművi múzeumba nyertünk belépést, ahol többek között megtudtuk, hol találhatóak még a világon működő erőművek, illetve a paksi létesítmény múltjának, esetleges jövőjének megismerésével is gazdagodtunk. A látogatás után az üzemi konyhán fogyaszthattunk el egy jóízű ebédet, majd a Bátaapáti Hulladéktároló felé vettük az irányt. A látogatóközpontban a tárlatvezető legelőször a hulladéktároló múltjáról mesélt nekünk, így megismerkedhettünk az RHK működésével is, majd ezek után egy rövid, 10 perces film következett a radioaktív hulladékok tárolásáról, valamint arról, hogyan építették ki a föld alatti, 200-250 m mély tárolót. Ezt követően egy kvízben mérhettük fel tudásunkat, melynek helyes kitöltése után egy kis ajándékban is részesülhettünk. Az ismertető után következett a tároló megtekintése, amelyhez egy kötelezően járó sisakot és biztonsági légzőkészüléket is kaptunk. Magában az alagútban a kinti hőmérséklethez képest kicsit hűvösebb volt, ám pár perc után ezt is megszokhattuk. A látvány döbbenetes volt, sziklába vájt alagutak és üregek sokasága szolgál a sugárzó anyagokkal szennyezett ruhák és eszközök biztonságos tárolására. Innen Bonyhád felé folytattuk utunkat, ott a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Kollégiumban szálltunk meg. Magának az iskolának és a kollégiumnak közös kertje van, ezt pedig délutáni programként önállóan fedezhettük fel. Olyan volt, mintha egy kis mesevilágba érkeztünk volna meg. Az épülethez tartozó tó és az azt körülvevő pavilonok között úgy érezhettük magunkat, mint Alice Csodaországban. Az esti csillagászati megfigyelés (borús volt az ég), másnap reggelre „csúszott”, a sportpályára telepített napszűrős távcsövünk elbűvölő látványt nyújtott.
Tanulmányi útunk másnapján lehetőségünk volt ellátogatni Tompára, ahol Beliczay István erdőmérnök úr várt minket. A tiszteletreméltó erdőmérnök úr, 88 éves kora ellenére ifjonti lendülettel vezetett körbe a tompai Szent Anna templomban, lelkesen ismertette az általa telepített emlékerdőt, valamint a Duna-Tisza közi szarmata földvár általa épített modelljét.
A neogótikus Szent Anna templom számottevő történelmi emléket is hordoz. Az emlékerdővel az 1848/49-es szabadságharc hősei, valamint az 1956-os forradalomban elesett diákok emléke előtt tiszteleg. Azon soproni diákok előtt, akik a megtorlás miatt Kanadában kényszerültek folytatni életüket. Mi is részesei lehettünk az erdő páratlan szépségének. Alázatunkat méltóképpen kifejezve megkoszorúztuk az erdőség közepén lévő kopjafát. A méltó megemlékezést Jeszenszki Dorina 11. E osztályos tanuló szavalata tette valamennyiünk számára emlékezetessé.
Jobbágy Károly: Mondják, a Himnuszt énekelték
Mondják, a Himnuszt énekelték,
úgy indultak a puskatűznek,
s a könnygáz, meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.
Csorgott a könnyük.
Talán sírtak.
Csorgott a vérük.
Belehaltak.
Diákok voltak.
S ők csinálták
a dicsőséges forradalmat!

Beliczay István úrral folytatott baráti beszélgetés során betekintést nyerhettünk az 56-os forradalom történetébe, illetve csodálkozva szemléltük az akkori fiatalság lelkesedését és bátorságát. A nyugalmazott erdészmérnök nemcsak az erdő történetét adta tovább, hanem a saját tapasztalatait osztotta meg velünk, sőt különböző tanácsokkal is ellátott minket.
Befejezésül szemügyre vettük az emlékerdőben kialakított szarmata alagutak modelljét. Külön felhívta a figyelmünket a már-már felejtésbe merülő Duna-Tisza közi szarmata földvár történelemformáló jelentőségére. Úgy gondolom, mindannyiunk számára emlékezetes és felejthetetlen élményt nyújtott ez az utazás, ami természetesen nem jöhetett volna létre pedagógusaink nélkül. Ezáltal szeretnénk megköszönni kisérő tanárainknak és a fáradhatatlan erdőmérnök úrnak ezeket az emlékezetes természettudományos és terepi gyakorlatokat.
Kecskemét, 2018. június 20.