2099. július 4. (feltételezhetőleg)
Már a napok múlását sem lehetett követni. Egyedül voltam egy sötét, nyirkos cellában. Nem is igazán nevezném cellának, inkább egy helynek, aminek az életem köszönhetem.
Az egész egy hete kezdődött, amikor egy vírusüzenet megfertőzte a létező összes elektronikai kütyüt, ez volt az első jel. Éppen nyelvtan órám volt, amikor aputól kaptam egy elég különös üzenetet, amit pont el tudtam olvasni, mielőtt a telefonom konkrétan bezizzent volna.
Apa: “Lia, ne ijedj meg, de másodperceken belül vírusos lesz a telód, ahogyan mindenki másnak is. A lényeg, hogy kettő óra múlva legyél a vidéki házunknál! Ne kérdezd miért, majd mindent elmondok. Légy jó!”
Abban a pillanatban azt sem tudtam mit gondoljak, de most már mindent értek, majdnem mindent. Nagyon megijedtem és meglepődtem, mégis mi ez az egész? Alig telt el 5 perc és mindenki kapott egy nem túl kielégítő választ a még működő képes rádiókból: „Húzódjanak be otthonaikba, nem soká komoly vihar jöhet, ami földrengésekkel is járhat. Amint tudnak menjenek haza!” Ahogy vége lett a riadónak, mindenki észt veszejtve rohant a kijárat felé és rohamozta meg az éppen arra járó buszt vagy szalad hazáig. A barátaimmal, Zoéval, Lilivel, Dominikkel és Olivérrel mentünk gyors tempóba a mi vidéki házunk felé. Semmi kapcsolatunk nem volt a többiekkel, sem a szüleinkkel. Elég gyorsan a házhoz értünk, ahol apa és a barátaim szülei már vártak ránk. A szüleink egyébként nagyon jóban vannak, egy kis közösség tagjai, minden héten összeülnek és különböző teóriák sokaságát vetik össze, aztán kikövetkeztetik melyik az igaz és melyik alaptalan. Már évek óta ezzel foglalkoznak szabadidejükben, éppen ezért bizonyos időjárási és politikai híreket már hamarabb tudnak, mint ahogyan azt közölnék az emberekkel.
– Na végre, már azt hittem sosem értek ide! – mondta Dominik anyja, Ibolya.
– Csak nagyon nagy lett hirtelen a tömeg, miután bejelentették, hogy nagy vihar közeleg. – válaszolta Domi.
– Jól van. Gyertek befelé, mindent elmagyarázunk.
A kis vidéki kunyhónkat egyébként régóta nem vettük igénybe. Kiskoromban jártunk ide sokszor, amikor még mindenki jobban ráért. Nem túl nagy házikóról van szó, egy kis konyhából, kettő hálószobából, egy fürdőből és egy tágasabb nappaliból áll.
– Nem sok időnk van. – idegeskedett apu.
– Elmondanátok végre, miről is van szó? – háborodott fel most Lili.
– Szóval, mint tudjátok, gyakran ülünk össze és elméleteket fejtünk meg. Pár napja rátaláltunk egy cikkre, amiben egy szabadúszó meteorológus és tudós egy rövid összefoglalót írt arról, mi várható az elkövetkezendő időszakban. Nagyon elgondolkoztatott minket a felvetése, miszerint a mai nap ténylegesen eljön a világvége. – kezdte a történetet Olivér apja, Márk.
– Először vihar formájában jelez, majd földrengések fogják követni, aztán valószínűleg nagy felmelegedés várható, ami rettentően káros sugarakkal ér el minket. Másodfokú égési sérüléseink keletkeznek a napon. – folytatta Zoé nagynénje, Hilda.
– Éppen, ezért itt kell maradnotok a házban, vagyis inkább az alsó szinteken. – jelentette ki apa, akit mindenki csak Tomnak hív.
Ez volt az a pillanat, amikor lemerevedve és szájtátva bámultuk őket 5 percig minimum, mire sikerült nagyjából feldolgoznunk a hallottakat. Az ámulatunkat egy hatalmas mennydörgés és villám kettős szakította félbe. Azonnal lementünk a pincébe, ahol legalább 10 kisebb szobaszerűséget találtunk, teljes felszereltséggel.
– Lina, Lili, Zoé, Domi és Oli. - szólt Márk. Az elkövetkezendő napokat vagy akár heteket egyedül fogjátok átvészelni a saját kis bunkeretekben. Minden, amire csak szükségetek lehet, megtaláljátok odabent. Erre, azért van szükség, hogy felkészüljetek az esetleges nehezebb időszakokra.
– Várjunk, akkor most el leszünk szeparálva egymástól, ki tudja mennyi időre? – hüledezett Oli.
– Igen, ez a terv. Csakis a ti biztonságotok érdekében.
– És veletek mi lesz? – tette fel most a kérdést Zoé.
– Mi is ugyanígy itt leszünk. A lényeg, hogy semmilyen körülmények között ne gyertek ki, amíg valamelyikünk azt nem mondja. - figyelmeztetett minket Hilda.
– Remek, akkor ebbe a sötét, börtön kinézetű szobába leszek bezárva napokig? – fintorodott el Lili.
– Nincs más választásotok! Most pedig menjetek, mielőtt a vihar kiélesedik!
Így történt, hogy hosszú napok vagy már hetek óta itt vagyunk. Ezt azért kellett leírnom, mert különben a hajamat téptem volna ki, annyira magányos és elkeseredett voltam. Persze élelmem van meg minden, de ez a kilátástalanság megőrjít. Itt lent semmit sem hallottam azóta, mióta beléptem. Nem tudom, mi van a többiekkel, vagy hogy mi folyik odakint. Csak azt tudom, hogy muszáj kijutnom innen……………
– Szerintetek kijutott élve? – nézett a többiekre Kristóf a papírból felnézve.
– Kijutni biztosan kijutott, de hogy aztán mi történt vele, azt már nem tudjuk meg.
– Akkor így indult el az egész, egy kis viharból.
– Ezek szerint, legalább nekik volt x nyugodt évük, velünk ellentétben.
– Még nem tudták, hogy az egész még csak most kezdődött el: a napelemes órám szerint 2119. szeptember 21-e van. – adta mindenki tudtára a ma 18 éves, Patrik.