Alelnök

„Bewarethequiet man. Forwhileothersspeak, he watched. And whileothersact, he plans. And whentheyfinally rest… he strikes.” - Anonymus*

Mondhatni a hollywoodi filmgyártás az elmúlt években egy teljesen új szintre lépett. A szokásos akcióhősös és romantikus komédiák szinte eltörpülnek a hatalmas port kavaró, többnyire igaz történeteken alapuló mozik mellett. Egyre többen boncolgatják a közéleti szereplőkkel kapcsolatos szaftos témákat vagy politikai játszmákat. Egy ilyen indíttatás eredménye lett 2018 egyik legsikeresebb filmje, az Alelnök (Vice).
A film George W. Bush (Sam Rockwell) elnöksége alatti alelnök, Dick Cheney (Christian Bale) útját mutatja be, ahogy wyomingi elektronikai munkásból az USA egyik legbefolyásosabb politikai szereplőjévé válik. Cheney ravaszul és láthatólag tudatosan lépked fel a ranglétrán, amíg a Fehér Ház küszöbére nem kerül. Felesége, Lynne (Amy Adams) a végsőkig kitart férje mellett, sőt, karrierjét is bőszen terelgeti a megfelelő irányba.
De miért is olyan jó ez a film, és miért is érdemes megnéznünk akkor is, ha a politika egyáltalán nem érdekel minket?
Adam McKay rendezésében nem először láthatunk hasonló témájú és hangulatú filmet. A 2008-as gazdasági világválságot bemutató 2015-ös film A nagy dobás (Big Short) az egész világon nagy sikert aratott. Olyan sztárokkal, mint Ryan Gosling, Steve Carell, Christian Bale vagy Brad Pitt McKay egy teljesen más aspektusba helyezte a politikai filmeket. Filmjei a fő témájukon kívül arra koncentrálnak, hogy érthetőek legyenek. A mai világban már annyira befolyásolhatóvá lettünk, hogy sajnos azt se akarjuk elhinni, ami a szemünk előtt van, de ebből adódóan nem is szeretünk vele foglalkozni. Azt hisszük, hogy minden, amihez nem értünk bonyolult és komplikált, ebben segít a rendező a Vice-ban is. Igazi életeken, igazi történeteken keresztül látjuk, hogyan vertek át nap mint nap milliókat, hogyan tette egy teljesen hétköznapi ember a szinte erőtlen, leginkább formális pozíciót egy igazi irányító szereppé.
Na de hogyan is sikerül ezt átadni? Egy szó: humor. Lazaság, visszatérő poénok, rutinszerű színinfarktusok, a film közepén legördülő stáblista, egy oda nem illő szívátültetés, a narrátor közvetlen viccelődései és még miegymás. Témájába nem illik bele, mégis ott van és szórakoztat, miközben elkábultan próbáljuk elhinni a valóságot. Ha valamin lehet nevetni, ez az a film. De mégis, ott van a keserű valóság, ami volt és lesz is mindig. Ennek az átvészelésén segít a film, illetve azon, hogy ne akarjunk a saját szemünkbe köpni a szereplők helyett a film végén.
Ha nem hisszük, hogy ez nekünk való, nézzünk csak rá a film plakátjára. A komoly arcok, sárga és fekete betűk között felvillan egy nevetséges színes fánk. Semmi helye nincs ott. Nem ezt várnánk el. Ezért a témát önmaga paródiájává forgatja. Ezért is lesz olyan különleges.

Gyebnár Zsuzsanna (12.E)
*Óvakodj a csöndes embertől. Amíg mások beszélnek, ő figyel. Míg a többiek cselekednek, ő terveket sző. És amikor a többiek végre pihennek…. ő lecsap.