Telefonfüggőség II.

Mindenki telefonfüggő. Aki mást állit, az hazudik.
Mi, a Z-generáció az elektronikus készülékeinkkel nőttünk fel. Számunkra egyértelmű, hogyha nem tudunk valamit, felmegyünk a netre, és megnézzük. Ha van egy kis szabadidőnk, elővesszük a készülékeinket, és azokat bújjuk. Ettől már egyből telefonfüggők vagyunk? Az nem is fontos, mit csinálunk a telefonunkon?
Manapság egy telefon több dolog is lehet. Például tankönyv, munkafüzet, rajzlap, jegyzetfüzet, MP3-lejátszó és még sok más. A felnőttek azt mondják, hogy nekik munkaeszköz, de nekünk is az. Bevallom, mindig nálam van: odaviszem az asztalhoz, ha eszek, tanulás és edzések között játszok, beszélgetek rajta. Nem pont ez a lényege, hogy beszélgessek vele? „De nem ennyit! Amúgyis, mi van az offline kapcsolatokkal? A valódi barátokkal?” – kérdezik a szülők, és igazuk van. Ettől függetlenül délután mindig van időnk átugrani a katonatelepi barátainkhoz. Persze csak a kétórás töritanulás, az irodalomfelelésekre való felkészülés és az edzések között. Erre mindenkinek van ideje.
Most olyan lehetőségeink vannak, amilyeneket 20-30 éve elképzelni sem tudtak az emberek. Beszélgethetünk külföldi emberekkel, akikkel sose találkoztunk. Eközben tanuljuk a nyelvet, kapcsolatokat építünk és megismerünk más kultúrákat. Vagy mi van akkor, ha engem valami teljesen abszurd dolog érdekel? Mondjuk Kambodzsában a metrórendszer kiépítésének a nemzetközi vonatkoztatása. Mennyi az esélye annak, hogy abból a kb. 20 emberből, akit ez még érdekel legalább egy Magyarországon él? Szerintem kicsi.
Persze vannak rossz példák. Azok, akik eszüket vesztve nyomják a gombokat, és nem érdekli őket semmi más. De ettől még nem mindenki ilyen. Lehet mértéket tartani, mérlegelni, hogy talán most kéne találkozni a katonatelepi barátunkkal, olvasni egy könyvet vagy tényleg tanulni az irodalomfelelésre.
Szóval ezek után, te telefonfüggő vagy?!