Búcsúzó beszéd

Tisztelt Tanáraink, Diáktársaink, kedves Szüleink!
Várva várt, mégis nehéz nap számunkra a mai. Várva várt, hiszen a mai nap rólunk szól: ma nekünk állnak sorfalat, ma bennünket búcsúztatnak. Nehéz, mivel ezen a napon lezárul életünk egy fontos szakasza. Különleges érzés most utoljára itt lenni együtt, az épületben, amely az évek során a második otthonunkká nőtte ki magát.
9.-ben nem voltunk többek 14 éves, megszeppent kiskamaszoknál. A gólyatáborban még csak barátkoztunk az iskolával, mely akkor egy labirintusnak tűnt, néha még most is így érezzük. Ismerkedtünk osztálytársainkkal, akik azóta közeli barátainkká váltak. Osztályfőnökeinkkel, akik mindig próbáltak minket a jó irányba terelni, tanulásra sarkallni - több-kevesebb sikerrel. A tőlük kapott információkat általában sikeresen megjegyeztük, de akadt éppen olyan is, hogy meg sem próbáltuk beengedni azt fülünkön. Az idő múlásával gyarapodtak élményeink. Sohasem fogjuk elfelejteni az itt kötött barátságokat, szerelmeket, az osztálykirándulásokat, bulikat, vagy éppen olyan iskolai rendezvényeket, mint a gólyabál, a szalagavató, illetve a számunkra utolsót, a ballagást.
Bár az itt eltöltött 4, illetve 5 év alatt számos incidens, apró-cseprő baki történt velünk, amiket inkább nem teszünk ki az ablakba, mégis büszkék vagyunk az elmúlt időkre. Arra, hogy bolyais diákok voltunk, hogy tanáraink kitartóan ösztönöztek minket arra, hogy legjobb formánkat hozzuk ki magunkból, melynek gyümölcse rengeteg sikeres előrehozott érettségi, nyelvvizsga, sport- és tanulmányi eredmény. A sulirádió zajában eltöltött szünetek és a menzán elfogyasztott ebédek mély nyomot hagytak bennünk. Azóta mások lettek gondjaink, céljaink. Az idő egyre csak múlt, s tanáraink egyre gyakrabban emlegették az érettségit. Most itt állunk életünk eddigi legnagyobb megmérettetése előtt, a főiskolától, egyetemtől csak egy lépés választ el bennünket. Mégis gondoljunk most arra, hogy mi mindent adott számunkra ez a gimnázium. Nem csak egy okmányt, amit lobogtatni lehet. Benne van sok küzdelem és szorgalom. Bár a papíron csak számok vannak, ott van mellette sok emlék, mindaz a törődés, amit segítő kezek nyújtottak nekünk.
Köszönjük tanárainknak, hogy olyan tudás birtokosaivá tettek bennünket, melyet nemcsak az érettségin, a tanulmányaink során tudunk hasznosítani, hanem a mindennapi életünkben is. Gondolataik és folyamatos támogatásuk sokat jelentett számunkra.
Hálásak lehetünk szüleinknek, akik megadták annak a lehetőségét, hogy színvonalas oktatásban részesüljünk. Úgy támogattak minket gimnáziumi éveink során, mint ahogyan azt egész eddigi életünkben tették. A tinédzserkorral járó szeszélyeink ellenére is segítő kezet nyújtottak, tolerálták esetleges hibáinkat.
Kedves alsóbb éves diákok!
Rátok vár, hogy a jövőben öregbítsétek iskolánk hírnevét. Még hosszúnak tűnhet az előttetek álló idő, de higgyétek el, gyorsan elrepül. Higgyetek tanáraitoknak, mikor a közelgő érettségivel fenyegetnek, valóban a sarkatokban van. Még számos élmény és kaland áll előttetek itt a Bolyaiban, aminek minden pillanatát használjátok ki, hiszen a gondtalan gyermekévek felejthetetlenné tehetők ennek az iskolának a falai között.
Érettségiző diáktársaink!
Eljött a nagy nap. Most közös emlékekkel, de mégis különböző álmokkal indulunk el a nagyvilágba. Ahogyan Newton mondta: „Tudásunk egy csepp. Amit nem tudunk, az egy óceán.” Gyarapítsuk ismereteinket, aknázzunk ki minden adódó lehetőséget, és élvezzük ki a lassan elmúló idő minden egyes percét! Ugyan most még furcsa belegondolni, hogy lassan vége. Szeptemberben már nem itt kezdjük az évet, nem várnak ránk ismerős arcok, most nem mondhatjuk egymásnak azt, hogy akkor jövőre veletek ugyanitt. Elmegyünk, ezzel együtt elbúcsúzunk tanárainktól, barátainktól és mindentől, ami az iskolához kötődik. De az ajtó nyitva áll előttünk, hiszen aki bolyais volt, az is marad.