Bolyaisok a Mercedesben
Mi négyen, Csenki Csongor, Gyenes Réka, Konfár Nikolett és Takaró Milán alkotjuk a Dukán nevű videofilm készítő csapatot. Részt vettünk a Deutsch. Karriere. Erfolg. „Deutsch+ich=? elnevezésű videós versenyén, ahol az országos 2. helyezést értük el. Az Oscar-szobor és a támogatói tárgyjutalmak mellett egy egynapos bécsi utazást nyertünk. Ezeken kívül meghívást kaptunk a kecskeméti Mercedes-Benz gyárba és annak iskolájába is.
Először a gyárlátogatásra került sor, amelynek keretében betekintést nyertünk a kecskeméti Mercedes-Benz életébe. A látogatásra Megyesiné Vikor Aranka német tanárnőnk kísért el bennünket. Érkezésünkkor szívesen fogadtak bennünket a Karl Benz konferenciateremben, ahol egy általános tájékoztatót kaptunk a gyárral és működésével kapcsolatban. A gyárról szóló kisfilm megtekintése után VIP feliratú láthatósági mellényeket vettünk fel, jelezve ezzel a dolgozók felé, hogy látogatók vagyunk, majd az ellenőrző kapukhoz indultunk. Miután sikeresen bejutottunk, megkaptuk az idegenvezetéshez szükséges eszközöket, amelyek az alábbiak voltak: egy audio készülék fülhallgatóval és egy védőszemüveg. Ezeknek köszönhetően a zajosabb munkafolyamatok alatt is tökéletesen követni és hallani tudtuk a német nyelvű előadást. A látogatók számára kijelölt kék úton haladva tekinthettük meg a prés- és karosszéria üzemet. Sajnos további két gyártási folyamatot, a fényező és az összeszerelő részleget nem ismerhettük meg, mivel titkos fejlesztések zajlottak és zajlanak jelenleg is ezekben az épületekben.
Meglepett bennünket, hogy itt, Kecskeméten található a világ jelenleg legmodernebb gyártósora, melyet javarészt robotokkal működtetnek. Kifejezetten tetszett nekünk, hogy a Mercedes-Benz ennyire ember- és családközpontú: ezt igazolja saját óvodája és iskolája, valamint a közelmúltban felépített és átadott, az ország talán legmodernebb oktatási képzőközpontja a gyár területén. Itt a legújabb technológiák felhasználásával készítik fel duális képzésben a jövő járműipari szakembereit. A dolgozók munkaidejük alatt zenét hallgathatnak és az épületen belül például biciklivel vagy rollerrel közlekedhetnek, ezzel biztosítva a jó közérzetet és a nyugodt munkakörülményeket. Megdöbbenve néztük a gyár tényleges területét, ami kintről, az utakról is hatalmasnak tűnik, azonban belül szembesülhetünk a valódi méretével. Nem csoda így az sem, hogy a különböző épületek között busszal szállítottak bennünket.
Ha jobban belegondolunk, a kisfilmünkben bemutatott állásokat tökéletesen el tudjuk képzelni az egyetem után itt, a Mercedes gyárban: Csongor, mint a cég PR-managere, Niki, mint a gyár étterméért felelős, Réka, mint az újabb fejlesztések tervezője és mérnöke, Milán pedig mint a gyár ügyvédje, munkajogi képviselője. Azonban, hogy ezek közül mi marad álom és mi válik valóra?
Az még a jövő titka.
Mindenesetre örülünk, hogy közelebbről is megismerhettük a kecskeméti gyáróriást és annak működését. Ezúton is köszönjük a lehetőséget és az új tapasztalatokat. Legközelebb, május 23-án a kecskeméti Mercedes Iskolába látogathatunk el.