Mulatók

Vörösen kavargó, édes sikolyok
Ködjében zokogó, félszeg tolvajok,
Magukat gyászoló, délceg lovagok,
Mint virrasztók, várják a felkelő napot.

Vérző sugarak oszlatják majd el
A párát, mely szemüket fedi el,
Fájdalmas visongás után, végre
Csicsergő madarakra ébrednek fel.

Lángoló, fáradtan tátogó szemekkel
Bámulják az eget balga tekintettel,
A fényáram lángjai nyalják fel nekik
Lelkük szipogvást leolvadt cseppjeit,
Melyek az üresség kelyhében megalvadt
vért oldották ködös, édes könnyé mindeddig.

Édes könnynél keményebb az alvadt vér,
A telő kehely növekvő súlya húzza a
Lelküket le, a pokolba, egyre gyorsabban,
Szünet nélkül, kínzó csendben afelé,

Ahol a vörösen kavargó, édes sikolyok
Ködjében nevető, félszeg démonok
És a kedélyes-jókedvű, délceg csonthalmok,
Mint mulatók, táncoltak a szép ravatalon.