Interjú Józsa Rékával

Többször hallottunk már hangszeren játszani, most pedig kiállításod volt. Szerinted miben vagy tehetségesebb, a zenében vagy a képzőművészetben?

Mindig is a rajzolás volt a fő irányvonal, de kiskorom óta örömömet lelem mindkét irányban. Szüleim ezt nagyon jól látták, és beírattak a Kodály iskolába, valamint a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolába, 6 évesen. Innentől kezdve a zene, éneklés és rajzolás természetessé váltak nekem, beleszoktam, fejlődtem. 8 évesen kezdtem el gordonkán játszani, de nem alakult ki egy olyan erős érdeklődés és szorgalom, mint a rajznál. Igazából nem éreztem magam sosem annyira tehetségesnek, hogy komolyan folytassam a csellózást, meg nem is vonzott úgy, ezt mindig hobbinak fogtam fel, és a rajzolást a hivatásomnak. Imádok zenélni, énekelni,csellón játszani is nagyon szerettem, sokat adott nekem, de a rajzolást semmi sem überelte. Tehetségesebbnek érzem magam a képzőművészet terén.

Vannak a csellóval távlati terveid?

Mindenképp szeretnék egy saját hangszert, mert eddig csak kölcsönzött hangszerem volt otthon, amit már sajnos novemberben vissza kellett szolgáltatnom a korábbi iskolámnak. Elképzelhetőnek tartom, hogy kezdek vele valamit, ha olyan állapotban lesz az életem, és megtalálom a megfelelő embereket.

Mi alapján válogattad a kiállításon látható munkákat?

Szubjektív értékelés szerint azokat válogattam ki, amik nekem a legkedvesebbek voltak, és amikre büszke vagyok. Próbáltam többféle technikával és kezeléssel készült munkákat válogatni, hogy több oldalamat is megmutassam.

Kreatívnak tartod magad?

Vajon mit jelent ‘kreatívnak’ lenni? Kreatívnak vérmérséklettől és fogalkozástól függetlenül is lehet. Sok mindenben kimerül a fogalom, így az is lehet kreatív ember, aki életében nem tudott semmi mást rajzolni pálcikaemberen kívül, vagy tudna bármilyen hangszeren játszani, és az is lehet nem kreatív, aki mondjuk megszokásszerűen jár hetente rajziskolába, de gondolkodásában és életvitelében, hozzáállásában mást mutat. Szerintem a kreativitás a gondolkodásmódon és hozzáálláson múlik, hogyan oldjuk meg mindennapi helyzeteinket, problémáinkat, mennyire tudunk új szemszögből megközelíteni valamit, mennyire vagyunk nyitottak, önállóak, mennyire vagyunk bátrak szokatlant lépni, mennyire merünk nonkonformok lenni, ha úgy érezzük. Próbálok mindig erre törekedni, függetlenedni, nem beleragadni egy szokásba, kényelembe. Viszont figyelni kell, már az sem kreatív, ha valaki folyton csak ész nélkül lázadozik, és sokszor a dolgok megoldásán az segít, ha vehemenciát váltunk, és hagyjuk a dolgokat természetesen zajlani. Amit el szeretnék érni a kreativitással kapcsolatban az alkotáson kívül, hogy szükségszerűen apró, új dolgokat vigyek bele az életem, és szeretteim, barátaim életébe. Annyi minden van, amit észre sem veszünk, és nem is gondolnánk, mi mindent ki lehet hozni a hétköznapjainkból. (Erre jó példa az Amelie csodálatos élete c. film)

 Mi inspirál téged az alkotásra?

Maga az alkotás, ezen belül a folyamata, és a végeredmény. A kifejezés lehetősége és szabadsága. Valami szép, érdekes létrehozása. Egy gondolat, érzés kifejezése. Jelenleg az él bennem ezzel kapcsolatban, hogy fejlődni akarok, többet szeretnék tanulni, komolyan bele szeretnék merülni, szóval az is nagyon inspiráló, ha az ember olyat alkot, ami tetszik neki és amivel elégedett lehet, és ezt sok munkával lehet csak elérni, szorgalommal, nem elég hozzá csak a gondolati akarat. A haladás, fejlődés, ennek zálogaként az alázatos munka áll mindenek felett.

Melyik technikát kedveled a legjobban és miért?

Kedvenceim a grafitceruza, a pasztellkréta és a tojástempera. A grafitban azt szeretem, hogy kezelésében gesztusszerűen, markánsan, mégis pontosan lehet vele bánni. Hasonlóak az érzéseim a többi, előbb felsorolt technikákkal kapcsolatban is. Pasztellel már a színekkel is játszhatok, valamint mivel por állagú, lazúrosabb felületeket is létre lehet hozni vele, “simizéssel”, maszatolással. A tempera abban különbözik az akvarelltől, hogy nem lazúrtechnika, szóval bármilyen színt kenhetek bármilyenre, a festék fedi az alatta lévő réteget, így ha festek, nem kell annyit gondolkodnom, mit hova rakok, gesztusszerűen festhetek, és egyszercsak a sok gesztusból mondjuk összeáll egy arc formája.

 Mik a terveid az érettségi utánra?

Szeretnék önállóbb lenni és a saját dolgaimmal foglalkozni, amire nagyon mondjuk ezalatt az év alatt nem volt időm vagy energiám, például újra el szeretnék kezdeni sportolni. Alapvetően jobban meg szeretném találni magam, be szeretném biztosítani a gondolataimat, aktívabb kapcsolatot szeretnék ápolni ismerőseimmel és barátaimmal, és tovább dolgozom azon, hogy számomra fontos, apróbb célokat elérjek, élményeket szerezzek, utazzak, vagy amit épp kitalálok. De azért fel szeretném fogni hogy mi az az Élet, hogyan működik a világ és gyakorlatban is meg szeretném tapasztalni, hogyan tudok érvényesülni benne és hogyan tudok egyről a kettőre jutni, és az “álomvilágomat” a “valósággal” összeegyeztetni. Persze rajzolok tovább, attól függetlenül, hogy felvesznek-e most valamelyik művészeti egyetemre amelyekre jelentkeztem. Ez fogja eldönteni a következő egy évemet biztosan. Vagy a további haladási irányomat továbbtanulás témában. Ezek most a legaktuálisabbak, a távlati terveim meg még annyira képlékenyek, sok mindennek el kell dőlnie még, szóval még csak elmélkedések, túl hosszú és szövevényes lenne belekezdenem, na meg nem mesélem el akárkinek. Vannak alternatívák akkor is, ha az ember ilyen irányban tanul tovább, és nem jelenti azt, hogy ha mondjuk valaki festő szakra megy, kidobta az életét a kukába és csóró lesz meg kábítószeres. Csak azt látom, manapság azt nézik ‘érett’, ‘felelősségteljes’ tinédzsernek, aki azért tanul látástól vakulásig, hogy később felvegyék a legnagyobb nevű iskolákba, megnyugodva azzal az illúzióval, hogy majd utána anyagi biztonsága lesz. Gőzünk sincs még miről szól az élet, semmi sem biztos, minden akkor dől el mikor majd átéljük és megmérettetve leszünk. Lehet, ha mondjuk, hagyom a rajzolást és ráfekszem a bioszra, hogy pszichológus legyek, jobban meg lenne tervezve az életem és biztosabban vélném, mi vár rám, anyagilag meg életvitelben, de élni nem csak így lehet helyesen. Úgy gondolom, ha értékes, amivel foglalkozol, értékelni fogják mások is. Az érték is többjelentésű szó.

Mit adott neked a Bolyai?

Kettéválasztanám a Bolyait két jelentésére. Az egyik: aminek szánták és aminek készült, a tanárokkal együtt, a másik pedig a közösség, nagyobbrészt az osztályom. Közösségi szinten az elején számomra nem az a környezet volt, ahol ténylegesen érvényesülhettem. Mikor átkerültem a zeneiskola burkából ebbe a környezetbe, ahol nagyobb eséllyel fordul elő tőlem eltérő típusú, gondolkodású és érdeklődésű ember, többet kellett dolgoznom azon, hogy megtaláljam a helyem, kicsit egyedül éreztem magam, akkor még vágytam olyan emberek figyelmére akiknek teljesen más az értékrendszerük. De annyit változtunk 5 év alatt, mindenkiből eltűnt ez a pubertás bizonytalanság, és másképp állunk már egymáshoz. Ma már maximum csak egyedül vagyok, de mindig is szerettem kicsit peremvidéki, különc lenni. Másfelől, azért jöttem ide, hogy legyen nyelvvizsgám, és hogy legyen lehetőségem tanulni és megkapjam egy erős gimnázium felkészítését a továbbiakra. Így lett. A tanáraim, a hozzáállásuk, meg alapjáraton a tanár, mint szakma, főleg ebben az utolsó évben kezdett el inspirálni, és elgondolkoztam azon, vajon miért csinálják, miért szenvednek velünk ilyen kitartóan. Többet tanultam, mint az órák anyaga.

Mi a véleményed a saját korosztályodról? Szerintem pl. te nem gondolkodsz olyan felszínesen, mint egy csomó lány, akiknek csak a ruhákon és a bulikon, no meg a fiúkon jár az esze.

Konkrétan semmi tipikusat nem tudok mondani, mert minden korosztályban sokfélék az emberek, nem szeretek általánosítani. Talán az én korosztályom az utolsó, akik még áltsuliban tudtak élni okostelefon nélkül, de ezt is ma már alapnak tartom, csak tényleg el lehet húzni vele az időt, ha egész nap csetelsz meg instagramozol, és teszel a környezetedre. Korosztály, kinézet meg érdeklődésfüggetlen, hogy ki milyen ember. Azt sem mondanám tipikusnak, hogy mindenki feltűnési viszketegséges, és mindenkit ilyen külső dolgok frusztrálnak, amik arra ösztönzik az embert, hogy kifele azt mutassa, neki milyen jó, mert ez a hajlam korábban is az emberekben volt, és meg is nyilvánult, csak másképp, meg ma többet látunk belőle, és jobban teret nyert a neten keresztül. Köszönöm a feltételezést, sosem voltam “a tipikus lány”. Persze ezt sem lehet rögtön leszűrni csak kinézet alapján, meg kell ismerni a másikat, meg alapjáraton nem jó ítélkezni, de úgy vélem, ha ránézünk valakire és van egy első benyomás vagy akár egy előítélet, mindenki bebizonyítja valamilyen szinten, hogy olyan, amilyennek a köztudat gondolja az öltözködése miatt. Ilyen korban még kell az illékony “hírnév”, meg a menőzés a viselkedéssel, legyen az ivás, buli, pasizás, csajozás, de van, aki csak ezek után megy, és magában nem épít semmit. Csak külső tényezőkből áll és akkor nyugszik meg, ha van mit mutogatni, itt nem csak a fészbukra meg ilyenekre értem, hanem a viselkedésre, életvitelre is. Nem szeretek felszínesen gondolkodni, de bizonyos szinten meg helyzetben a felszínesség fontos dolog. Mindenkinek jár ezen a három dolgon az esze, csak az nem mindegy, ki hogyan kezeli. Legyen tánc, ruha, fiúk, “haverok buli Fanta” – ahogy Búti Csaba Tanár úr mondaná, csak töltsük meg tartalommal, érdekessel, legalább. Ámen! Köszönöm a kérdéseket!