Bolyaisok egy német rap koncerten

Schnell Ildikó 2017. november 9. 22:14
Csernák Dorina

Kicsoda Uwe Kaa? Milyen a német rap?

Kecskeméti diákok vehettek részt egy német RAP koncerten a Katona József Gimnáziumban. Örömünkre a 9. d és 10. d osztályos németesek is ott lehetettek a Bolyaiból. Uwe Kaa német rapper már izgatottan várt mindenkit. Münchenben él, és Magyarországon három helyre kapott meghívást. Először Kecskeméten, majd Tokajban, valamint Nagyatádon mutatkozott be. Elmondása szerint nagyon jól érezte magát itt Kecskeméten, valamint a diákok is nagyon barátságosak, közvetlenek voltak.
A koncert során Uwe Kaa arra ösztönözte a fiatalokat, hogy táncoljanak és érezzék jól magukat. Rengeteg dalát előadta. Sok diák énekelte vele együtt a számokat. Eine Liebe című szerzeménye különösen nagy sikert aratott. A koncert pörgősre sikerült. Uwe Kaa nagyon kedves és közvetlen volt egész idő alatt. Megpróbált magyarul beszélni a közönségnek, sőt az utolsó számnál lejött a színpadról a nézőtérre táncolni. Egy óra elteltével sajnos befejeződött a koncert, de utána még lehetett képeket készíteni, beszélgetni vele, vagy csak aláírást kérni. Reméljük még lesz ehhez hasonló rendezvény, amin ugyanilyen jól érezhetik a diákok magukat.
Végül íme néhány tanuló véleménye a koncertről:
„Szerintem nagyon jó ötlet volt ez a koncert. Egészen sokan voltunk és a végére a hangulat is jó lett. Nekem tetszett, máskor is szívesen részt vennék ilyen programon.”
„Nekem nagyon tetszett a koncert. Uwe Kaa nagyon jól énekel és rappel. Nagyon jó zenéi vannak, és remek hangulatot csinált. Szerintem a közönség is nagyon jól szórakozott, mindenki élvezte. Ez volt az első német nyelvű koncertem és fantasztikus volt.”
„Az előadó nagyon közvetlen és kedves volt. Jót szórakoztam és táncoltam. Uwe Kaa nagyon jó hangulatot teremtett annak ellenére, hogy nem ugyanazon a nyelven beszél, mint mi. Szuper koncert volt.”
„Furcsa volt német nyelvű koncerten részt venni, de szerintem nagyon jól sikerült és remélem, hogy máskor is lesz lehetőségem ilyenen részt venni.”