Mamma mia!
Mint sokan hallhattunk róla, a 2017-18-as tanév folyamán sor kerül egy újabb musical bemutatására az iskola jubileumi fennállásának alkalmából. A Mamma Mia! című fim musical átdolgozása állítom, nagyon nagy sikereket fog elérni mind a diákok, a tanárok és az egész nézőközönség körében.
Október elsejétől harmadikáig egy csodás lehetőséget kaptunk a darab alapozásához, a társaság egybekovácsolódásához. A Szelidi-tó melletti panziókat immár sikeresen meghódították a bolyaisok. Hangunk bezengte az egész térséget, de nyugalom, csakis az éneklés miatt.
Mind a három nap programokban dús volt, sok-sok énekléssel, tánccal és még több nevetéssel. Az évfolyamok közötti különbségek eltűntek, így bátran állítom, hogy jó pár új barátság született. Kilencedikesként nekem külön öröm, hogy ilyen befogadóan és nyitottan bántak velem és évfolyamtársaimmal a felsőbb évesek.
A szállásunk és az ellátás is kitűnő volt. A csoportbeli fiúk azt nyilatkozták, hogy nem maradtak éhesen eme három nap folyamán, ami náluk nagy szó. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy mindenki elégedett volt mindennel, és jól érezte magát.
Ezt külön köszönhetjük a Bolyai tanulóinak, akik esténként bevezettek minket a magyar és a görög néptánc világába, külsős koreográfusainknak, és végül, de nem utolsó sorban Závori Erika ének-, és Répási Angéla drámatanárnőnek, amiért lehetővé tették nekünk, hogy részt vehessünk ebben a táborban.
Alig várom már, hogy a tervek szerint augusztusban újra visszatérjünk a Szelidi-tóhoz, és akkor már kívülről fújva az összes ABBA számot és a hozzájuk tartozó koreográfiát visszaemlékezhessünk erre a tökéletes három napra.